2009. november 21., szombat

Tejpangás, mellgyulladás

Tejpangás:

A szoptatási időszak bármely periódusában keletkezhet felesleges tej. Ez akkor fordul elő, ha a baba a szoptatás során nem üríti ki alaposan a mellet, emiatt utólag enyhén feszülhet.

Ezt gyakran az oxytocin hormon termelődésének zavara okozza, amely különböző stressz-faktorokra vezethető vissza.

A meleg borogatás és az infralámpa segít enyhíteni a fájdalmakat. Üljön az infralámpa elé, melegítse fel mellét, majd helyezze mellére a babát, később ismételje meg ugyanezt a másik mellén is.

Ügyeljen arra, hogy a babát ne érje az infralámpa fénye.

Figyeljen oda a környezetére, iktassa ki a stresszt vagy az egyéb feszültséget okozó tényezőket.

Mellgyulladás:

A mellgyulladás ritkán, átlalában az első gyermek szoptatási időszaka alatt fordul elő, melyben az anyák 1-5 %-a érintett.
Meg kell különböztetni a tejpangásos gyulladást a baktérium okozta gyulladástól.

Mindkét betegség során fájdalom lép fel vagy csak az egyik, vagy mindkét mellben, amely magas lázzal jár. Feltétlenül keresse fel orvosát, vagy védőnőjét, ha ilyen tüneteket tapasztal.
A felírt antibiotikumok egyáltalán nem, vagy csak csekély mértékben jutnak a gyermek szervezetébe, ezért nyugodtan szoptathat a kezelés alatt is.

Mindenképpen ügyeljen arra, hogy a mell a szoptatás után ne feszüljön.

Amennyiben a mell begyullad, ajánlott a hideg borogatás és a mellszívó használata.

Kisebesedett mellbimbók

A mellbimbók, különösen az első hetekben, a gyakori igénybevétel miatt könnyen kisebesedhetnek. Ennek eleinte a nem megfelelő szoptatási technika az oka. Figyeljen arra, hogy a baba a bimbó körüli udvar nagy részét vegye a szájára, ne csak a mellbimbót szopizza. Ha a bőr már sebes, használjon helyi bőrkezelést, illetve javítson szoptatási technikáján. A szoptatás közben fellépő fájdalom megelőzése érdekében próbálja ki a következő technikát: fordítsa meg a gyermekét 180 fokkal, így tartsa a melléhez (focilabda tartás), ez a módszer kevésbé irritálja a mellbimbó sebes felületét. Vegye figyelembe, hogy a különböző kenőcsök nem minden bőrtípushoz ajánlottak. A mellbimbót hagyja megszáradni, hogy a bőr felülete természetes módon regenerálódjon.

A mellbimbóban és a mellben sok idegvégződés található, ezért enyhe pezsgést, szúrást normálisan is érezhet, mely a szoptatás megkezdése után csak néhány másodpercig tart.

Nagyon jó kenőcsök: Garmastan és Bepanthen.

A baba szoptatása

Szabad kezével tartsa a mellét úgy, hogy ujjaival a mellbimbó udvarát ne érintse, így gyermeke nagyobb felületen tud érintkezni a bimbóval. Ujjai a mell alatt, hüvelykujja a mell felső részén legyen, így az orrán keresztül kap levegőt a baba (C-fogás). Előnyösebb, ha csak a hüvelykujja van felül, így jobban alá tudja támasztani a mellét.

Mellbimbójával gyengéden érintgesse, simogassa meg a baba alsó ajkát, vagy az arcát. A bőrkontaktus hatására a baba reflexszerűen odafordítja a fejét, így a szája a mellbimbó felé fordul. Semmiképp ne nyomja a szájához, mivel így a baba nem ismeri fel a mellbimbót, és nem nyitja ki a száját. Legyen türelmes, és ha kell, érintgesse hosszabb ideig is, hogy kinyissa a száját. Ne húzza túl hamar magához a babát, hogy fogínyével el tudjon érni a mellbimbó mögé.

A mellbimbót tartsa a baba szája felé, gyermekét húzza szorosan magához úgy, hogy orrhegyével érintse a mellet. Így oldalról az orrán keresztül kap levegőt.

Ha úgy érzi, hogy a baba az orrán keresztül nem megfelelően kap levegőt, húzza közelebb a popsiját, vagy emelje fel a mellét. Ne nyomja meg a mellét a hüvelykujjával, mert így könnyen kihúzhatja a mellbimbót a baba szájából.

Ha a baba már szopik, ne simogassa meg a fejét vagy az arcát, mert az érintés reflexszerűen izgatja az idegvégződéseket, emiatt elfordíthatja fejét, és eközben a mellbimbót is elengedheti.

Amennyiben szopizás közben a mellbimbó udvara a baba szájában oda-vissza mozog, gyermeke jól szopik. Amikor leveszi gyermekét a melléről, ne azonnal húzza ki a mellbimbóját a baba szájából, hanem tegye kisujját a baba ajkai közé.
Ha nem így tesz, az alsó állkapcsa megsértheti a mellbimbó bőrét. Az első időszakban mindkét melléből szoptassa gyermekét. Először 10 percig az egyikből, majd a másikból addig, amíg a baba igényli, majd a közvetkező szoptatás alkalmával fordítva.

Amennyiben a baba az első hét után már az egyik mellben lévő anyatejmennyiséggel jóllakik, úgy a továbbiakban felváltva használhatja melleit a szoptatásra.
Az első napokban a szoptatás ne tartson mellenként 10 percnél hosszabb ideig, mivel a baba kb. 7 perc után a rendelkezésre álló tej 90 %-át már megitta, másrészt az első héten a mellbimbót nagyon igénybe veszi a szoptatás. Később már eldöntheti, hogy milyen hosszú ideig tartja a mellén a gyermeket.

Miután befejezte a szoptatást, hagyja megszáradni a mellbimbót, így egy vékony tejréteg marad a bőrön, ami természetes védelmet nyújt.
A szülést követő első 2 napban gyakran csak kisebb mennyiségű úgynevezett előtej távozik a mellből, amely egy egészséges csecsemő étvágyát kielégíti.

Ez az előtej sárgás színű, energiában, fehérjében és antitestekbn gazdag. A baba gyomrában és bélrendszerében még sok magzatvíz található, amely születése előtt került a tápcsatornába. Amikor a folyadék eltávozik a gyermek szervezetéből, akkor nő meg fokozatosan az étvágya is.

48-72 órával a születés után a mell feszesebb, a baba többet iszik. Amennyiben a mellek feszülnek, szoptatás után ajánlott lefejni a felesleges anyatejet. Ha ez sem okoz megkönnyebbülést, szoptatás előtt javítsa mellének vérkeringését, melegítse melleit infralámpával vagy meleg borogatással. A felesleget szoptatás után mellpumpa segítségével fejje le, melyet a későbbiekben a baba poharából is megihat.

Ha már beállt a tejtermelés, az érett anyatej fehéres, néha kékes árnyalatú lesz. Az előtejhez képest ez a tej olyan, mintha "felhígult" volna, amely sok anyát megtéveszthet.

A baba táplálékfelvétele az első hetekben még nem rendszeres. Gyakran elfárad az első szoptatás után, vagy elalszik, majd egy-két óra múlva újra éhes lesz. Bizonyos életkorokban, például 7 és 14 hónapos korban, vagy 4-6 hetes korban, illetve 3-4 hónapos korban előfordulhat, hogy óránként megéhezik, ezért a mellek tejtermelődése rövid időn belül alkalmazkodni fog a gyermek megnövekedett szükségletéhez.
A későbbiek folyamán gyermeke visszatér a megszokott táplálkozási gyakorisághoz.

Szoptatás az első napokban

A szoptatás jobban igénybe veszi a baba arcizmait, mint a cumisüvegből történő etetés. Éppen ezért a szoptatott gyermekek arcizmai fejlettebbek, mint a cumisüvegből táplált babáké. A szopizás és a nyelés közbeni állkapocsmozgások a szájpadlás, valamint a fogak funkciójának normális kifejlődését is segíti. Emellett a torok és a középfül közti összeköttetés, a fülkürt az állkapocs mozgásának köszönhetően végig nyitva marad, megelőzve ezzel a középfül-gyulladás kialakulását.

A szoptatás, valamint a közvetlen és szoros bőrkontaktus a gyermek számára elégedettséget és megnyugvást jelent. A csecsemő testi és lelki fejlődésének a védelem és a nyugalom a legjobb és a legfontosabb előfeltétele.

A babát születése után az anya mellkasára fektetik. Az újszülött, miután felsírt, itt újra megnyugodhat. Érzi a test melegét, hallja az anya szívverését. A szülés utáni időszakban a kismamák a védőnő tanácsa alapján szoptatják gyermeküket. Szoptatás előtt alaposan kezet kell mosni szappannal, vagy kézfertőtlenítő szerrel. Szoptatás előtt kérjen segítséget védőnőjétől.

Az alábbiakban leírt pozíciók és folyamatok nem pótolják a kórházban kapott tanácsokat, illetve védőnő javaslatait. Ez a kis tájékoztató kizárólag néhány lényeges szempontot sorol fel a teljesség kedvéért.

Fekve: Ha a gyermekét először a bal melléből szoptatja, feküdjön a bal oldalára. Fejét tegye egy összehajtott párnára, válla a matracon legyen. Gyermeke ön felé fordulva fekszik, a hasak összeérnek, a baba szája a mellbimbóval egy magasságban legyen.

Ülve: Használjon kényelmes karfás széket. Közvetlenül a szülés után használhat ülőpárnát is. A hát és a karok alá helyezett párnák kényelmesebbé teszik az ülést és biztosítják a megfelelő magasságot a baba mellre helyezéséhez. Lábait tegye lábtartóra. Fektesse gyermekét karjába, majd helyezze a mellére. A baba orrának hegye és az álla a szoptatás alatt érintse a mellet, eközben húzza a baba popsiját maga felé. Így felszabadul a baba orra, és könnyebben kap levegőt.

Miért fontos a szoptatás

A baba növekedésének három alapvető feltétele van: ideális mennyiségű és minőségű táplálék, az ellenanyagok, amelyek az anyatejjel jutnak a baba szervezetébe, valamint a szoros, intenzív anya-gyermek kapcsolat, amely a védelmezés, gondoskodás érzését biztosítja a kicsinek. Az anyatej könnyen emészthető, minden szükséges tápanyagot és vitamint tartalmaz, amely a kiegyensúlyozott növekedéshez, valamint az agy és az érzékszervek fejlődéséhez az első hónapokban elengedhetetlen.

Az anyatej olyan tápanyagokat tartalmaz, melyek a gyermek normális, kiegyensúlyozott anyagcseréjéhez feltétlenül szükségesek. A fehérjék, a zsírok és az ásványi anyagok könnyen emészthető formában vannak jelen az anyatejben. Az anyatejfehérje könnyen emészthető, nem marad sokáig a gyomorban, és nem terheli meg azt.

A szoptatott babák ezért lesznek hamarabb éhesek, mitn a tápszerrel etetett babák.

Az anyatejfehérje aktív és hatékony ellenanyag a baktériumokkal és a vírusokkal szemben. A már említett tejcukron kívül különböző egyéb cukrokat is tartalmaz, melyek nemcsak energiát adnak, hanem a baba fejlődését is segítik.

A tejcukor védelmet nyújt a baktériumok ellen, ezért kiemelkedő az anyatej fertőzésmegelőző szerepében. Az anyatej zsírtartalma (kb. 4-6 g / 100 ml) a napi energiaszükséglet kb. felét fedezi. Egy ezzel együtt felszívódó zsírbontó enzim teszi ezt a táplálékelemet emészthetővé.

A kalciumot a baba szervezete nagyon könnyen hasznosítja az anyatejből, ami elsősorban a csontozat felépítésében jáűtszik fontos szerepet. Az anyatej vastartalma elelngedhetetlen a vérképzéshez. 6 hónapos kor után a megnövekedett vasszükségletet hozzátáplálással kell kielégíteni. A vitamintartalom az anya táplálkozási szokásaitól függ, ezért nagyon fontos, hogy a megfelelő tápanyagbevitel érdekében sok friss zöldség és gyümölcs kerüljön az anya étrendjébe.

Minden fertőzés elleni hatóanyag, amit az anya szervezete a korábbi évek során termelt (pl. bárányhimlő ellen), megtalálható az anyatejben is, mely a szoptatási időszak alatt közvetve védi a gyermeket. A fertőző betegségek fő bemeneti nyílásai az orr és a torok. Az anyatej védőréteget képez a száj, a torok, a gyomor- és a bélrendszer nyálkahártyáján, amely megakadályozza a szervezetbe jutó kóros baktériumok megtelepedését.

Az anyatej hozzájárul a baba egészséges bélflórájának kialakulásához, a probiotikus tejsavbaktérium-kultúra védi a bélrendszert a fertőzések ellen.

Gyermekét evés után büfiztetni kell. A büfivel nemcsak a levegő szabadul fel a gyomorból, hanem egy pici tej is, amely a baba orrán folyik ki. Ily módon védi az anyatej az orrnyálkahártyát is a baktériumok ellen.

Megállapították azt is, hogy azok a gyermekek, akiket az első hónapokban szoptattak, jelentősen jobb ellenanyag-képzéssel reagáltak a védőoltásokra. Az anyatejben található antitestek hatására a gyermek szervezete kiépíti saját védekezőrendszerét. A szoptatott csecsemők védekező-képessége fejlettebb, mint a nem szoptatott csecsemőké. A gyermekek jóval kevesebb fertőzést kapnak el a szoptatási időszak alatt, illetve évekkel utána is védettebbek lesznek. Az allergiára hajlamos családokban a szoptatás az allergia (pl. ekcéma, asztma) esetleges felbukkanását késleltetheti, de véglegesen megelőzni nem tudja.

Hogyan termelődik az anyatej?

A női szervezetben termelődő hormonok, elsősorban az ösztrogén, a progeszteron és a placentaaktogén közösn felelősek a mell növekedéséért. A baba születésével a méglepény távozik az anya szervezetéből.
Ez jelentős változást eredményez a hormonháztartásban, a mell már nem nő tovább, egyedüli feladata a tejtermelés lesz.

Az anya szervezetében nagy mennyiségű prolaktin ("tejelválasztást serkentő") hormon van. Amikor gyermekét mellre helyezi, az agyalapi mirigy nagy mennyiséget szabadít fel ebből a hormonból. A prolaktin a mell mirigyeiben enzimeket mozgósít, mely tjecukor termelődéséhez vezet.

A tejcukor folyadékot von ki a szövetekből, és befolyásolja a tejmennyiséget. A prolaktin hormon gondoskodik arról is, hogy egyéb, a baba növekedéséért felelős anyagok is termelődjenek, majd a mirigyekbe kerüljenek.

Az oxytocin ("tejkiürítést serkendő") hormon is fontos szerepet játszik a szoptatási időszakban. A szülés alatt a szülési fájdalom hormonjaként funkcionál. Amikor gyermekét szoptatja, a hormon a véráramba kerül; sok anyuka az oxytocin hatásaként pezsgést, vagy enyhe szúrást érez a mellében. Ez indítja be a tejcsatornák izmainak összehúzódását, és a tej kiürülését a mellből. Gyakran indul be reflexként már akkor is, ha a baba a kiságyban felsír. "A szülési fájdalom hormonjaként" a szoptatás alatt eljut a méhbe, ahol érezhető, rövid szoptatási-, illetve utólagos szülési fájdalmat okozhat és segíti az anyaméh szülés utáni regeneráléódását.

(Hormonok: az agyalapi mirigy hormonja, a prolaktin felelős az anyatej termelődésének mennyiségéért. Az oxytocin hormon indítja be a tejkiürülés reflexét.)

A női mell változása a terhesség alatt

A mell természetes funkciója az anyatejtermelés.
A tej sok apró mirigyben termelődik. Ezeket kis tejcsatornák kötik össze. Ez a mirigyrendszer a szőlő felépítéséhez hasonló. A mirigyek nagyobb tejcsatornákon keresztül kapcsolódnak a mellbimbóhoz.
A mellbimbó kimenete előtt a tejcsatornák oválisan kitágulnak ("tejöblök"), melyekben mindig annyi tej gyülemlik fel, amennyi a babának egy kortyhoz elegendő.

A mirigyeket és tejcsatornákat apró izomszövethálók fonják össze, melyek a szoptatás alatt összehúzúdnak és kipréselik a tejet.
A mellet feszes kötőszövetcsíkok fonják át, melyek a mirigyeknek, a tejcsatornánkak, és a kötük lévő zsírszöveteknek köszönhetően feszülnek, így biztosítják a mell formájának stabilitását. A mell terhesség előtti nagysága nem határozza meg annak tejtermelési képességét. A terhességi hormonok hatására mirigyek és tejcsatornák képződek

Ezek a változások átmenetileg feszültségérzetet kelthetnek a mellben, viszont ritkán okoznak fájdalmat. A mellbimbó sötétebb lesz, pigmenteket (melalint) halmoz fel.
Az erek a bőrön keresztül láthatóvá válnak.

A mirigyek már a terhesség 3. hónapjából kezdve, a növekedés folyamatával párhuzamosan termelnek előtejet.

(Előtej: az előtej a szülés előtti hetekben cseppenként távozhat a mellből. Betegségtől nem kell tartani, sőt inkább pozitív jelként értelmezhető. A szülés után az előtej - amely más összetételű, sokban különbözik az érett tejtől - fedezi a baba kezdeti kalóriaszükségletét, míg az érett anyatej termelődése be nem indul.)

40 érv az anyatej mellett

Minden gyermek elsődleges tápláléka az anyatej kéne legyen, beleértve a koraszülötteket és a beteg újszülötteket is. Ajánlott legalább az első 12 hónapon át folytatni a szoptatást, azután pedig ahogy a mama és a baba szeretnék.

2. A szoptatás alatt kötelék alakul ki mama és baba közt. A szoptatás az anya testében növeli az oxitocin hormon szintjét, ami a méh összehúzódását és a tejtermelődést is elősegíti.

3. Minden babának szüksége van az anyai érintésre. Kutatások igazolták, hogy a koraszülött babák nagyobb százalékban halnak meg, ha nem tartja kézben őket, vagy simogatja az édesanyjuk. Nincs biztonságosabb érzés egy gyermek számára, mint átölelve lenni az anyja karjában szoptatás közben. Egyedül hagyni a gyermeket a cumisüveggel nemcsak érzelmileg kevés, de fizikai veszélye is lehet - fulladás.

4. Az anyatej tökéletes a táplálék a babának. Ha bármi más módszerhez folyamodunk, jobban kell figyelni a baba növekedését, egészségét, fejlődését.

5. A nem szoptatás növeli a mama mellrákra való esélyét. Felmérések szerint, ha minden nő, aki nem , vagy csak 3 hónapig szoptatott, 4-12 hónapig tette volna, 11 %-kal csökkenne a mellrákos nők száma. Ha minden gyermekes nő 24 hónapig szoptatna, 25 %-kal csökkenne ez az arány!

6. A tápszerrel etetett kislányoknak később nagyobb esélyük lesz a mellrákra. Azoknak a nőknek, akiket gyerekkorukban tápszerrel etettek, nagyobb arányban lett felnőtten mellrákjuk.

7. A tápszerrel etetett gyermekeknek alacsonyabb lehet az I.Q.-juk. Egy legutóbbi új-zélandi felmérésnél 18 éven át figyeltek 1000 gyermeket, és az eredmény azt mutatta, hogy a csecsemőkorban anyatejjel táplált gyermekek jobb intelligenciával rendelkeztek és sikeresebb tanulmányi eredményeket értek el, mint tápszeres társaik.

8. Az anyatej mindig kéznél van, és szebb a csomagolása is, mint a tápszernek. Kell ennél több?

9. Az újszülött belében ragacsos anyag van (magzatszurok). A kolosztrum, az anya első, vagy korai teje nagy segítséget nyújt ennek az anyagnak a baba testéből való távozásra.

10. Az anyatej olyan immunanyagokat tartalmaz, amelyek megvédik a csecsemőt a különböző fertőzésektől és fejlesztik az immunrendszerét. Ezt semelyik tápszerről nem lehet elmondani.

11. Az anyatej könnyebben emészthető, mint a tápszer. Az emberi tejet könnyebben emészti meg a baba, mint az állati tejet. Ezért van, hogy a tápszer (aminek alapja szinte mindig tehéntej) lassabban szívódik fel. Ugyan az anyatejben kevesebb fehérje van, mint a tehéntejben, az anyatejben lévő fehérje mind felszívódik, a tehéntej fehérjéjének csak kb. a fele. Ugyanígy, könnyebben jut vashoz és cinkhez a szoptatott baba.

12. A mama hamarabb visszanyeri szülés előtti formáját, mivel a szoptatás segíti a méh összehúzódását (ami a terhesség folyamán kb. 20-szorosára nőtt). A nőnek, aki nem szoptat, soha nem fog viszzahúzódni a terhesség előtti méretűre a méhe, örökre kicsit nagyobb marad.

13. A szoptatós mamák kevesebbet véreznek szülés után, mert a méh összehúzódása elzárja azokat az anyai vérereket, amik korábban a magzatot táplálták. Azoknak a nőknek, akik nem szoptatnak, oxitocént adnak az erős vérzés ellen.

14. A szoptatás segít a mamának visszanyerni terhesség előtti testsúlyát. Ugyan szoptatás alatt 500 kalóriával többre van szüksége naponta, mégis a csak, vagy részben szoptatós mamák csípőjének kerülete többet csökken 1 hónap alatt, mint a babájukat tápszerrel etetők.

15. Az idő előtti tej kifejezetten a koraszülöttek számára "készül". Az idő előtt szülő nő teje más egy kicsit, mint a teljes hosszú terhesség utáni tej.

16. "A szoptatás a legjobb módja annak, hogy a baba az egészséges fejlődéshez nélkülözhetetlen táplálékhoz jusson." (WHO/UNICEF)

17. Vizsgálatok kimutatták, hogy a szoptatott csecsemőknél kevesebb a gyomorpanasz, fültáji fertőzés, megfázás, és ételallergia, mint a tápszeres babáknál.

18. Sok-sok pénzt takaríthatsz meg, ha nem kell tápszert venned.

19. A szoptatás csökkenti a baba cukorbetegségre való esélyét.

20. A szoptatás csökkenti a mama inzulin szükségletét.

21. A tápszerrel etetett baba nagyobb valószínűséggel lesz allergiás.

22. Az anyatej csökkenti a veszélyét annak, hogy a baba asztmás legyen.

23. Az anyatej megvédi a babát a fertőző agyhártyagyulladástól.

24. Mivel a szoptatott babák a statisztika szerint egészségesebbek, mint tápszeres társaik, a szoptatós mamának kevesebbszer kell otthon maradnia a beteg gyermekkel.

25. A szoptatás egy természetes fogamzásgátló. Bár ez csak akkor igaz teljesen, ha csak szoptatod a babád és még nem tért vissza a menstruációd a szülés után. Az éjszakai szoptatás elnyújtja a menstruáció-mentes időszakot. De ha semmiképp nem akarsz megint terhes lenni, használj valami más fogamzásgátlót is, mert soha nem tudhatod, hogy mikor történik az első ovulációd, és egyszer azt veszed észre, hogy várandós vagy!

26. A szoptatás sokkal könnyebb, mint a tápszer használata. A szoptatás nagyon egyszerű - csak felemeled az inged és a baba "ráharap". Nem kell tápszer, cumisüveg és egyéb szükséges dolgokat vásárolni. Nem kell kevergetni, melegíteni, hűteni, mosogatni, kifőzni. Ha a baba veled, vagy a közeledben alszik, elfelejtheted a tápszerrel járó éjszakai rituálékat - egyszerűen magad mellé veszed.
(Én csak szoptatni akartam ugyan, mégis vettem cumisüveget, mert ha megyünk valahova, abban viszek lefejt tejet. Sőt, a biztonság kedvéért tartok itthon egy doboz tápszert is.)

27. Az anyatej ingyen van. A plusz kalóriák, amire a szoptatós mamának szüksége van, egy csekély többletkiadás. Szoptatós melltartó, hálóing (nem mindenki használ) kellhet és egy fejőgép, vagy pumpa. Ezek több gyereknél is használhatóak, úgyhogy megéri a befektetés. Akárhogyis nézzük, sokkal több pénzed megy el, ha a tápszert választod.

28. A tápszer még úgy is drága, ha az orvos írja fel.

29. Az anyatej mindig pont jó hőmérsékletű, így azonnal adhatsz belőle a bébinek, ha sír.

30. Az anyatej mindig a megfelelő arányban tartalmaz zsírt, szénhidrátot és fehérjét. A tápszert gyártó cégek folyamatosan változtatják az összetevők mennyiségét, hogy a legjobbat állítsák elő. Az anyatej összetétele azonban étkezésről étkezésre változik (sőt, egy étkezés alatt is) a baba igényeinek megfelelően.

31. Az anyatej természetes nyugtatóként szolgál. Ha a fáradt, nyűgös baba el nem is alszik, nagy valószínűséggel megnyugszik a mellen.

32. A szoptatás nyugtatólag hat a mamára is. A kismamák sokszor elalszanak szoptatás közben. Az alvás jó hatással van a tejtermelésre. Azonban a friss anyukáknak vigyázniuk kell, nehogy elejtsék a babát, mikor elszundítanak. Jó megoldás az ágyban fekve szoptatás. Ha dolgozik a mama, állítólag még egy kis fejés, vagy pumpálás is megnyugtató; eltereli a figyelmet a stresszel teli napról.

33. Az anyatej finomabb, mint a tápszer. Az anyatej kifejezetten édes és könnyű, a tápszer sűrű és általában íztelen. (Én megkóstoltam egy tápszert, és az íze szörnyű volt, a kutyaeledel szagára hasonlított!)

34. Tény, hogy a szoptatott gyerekek közül kevesebben halnak meg 3 éves korukig.

35. Valami csodálatosan édes illatuk van a szopizós kisbabáknak. Az az igazi babaillat. Próbáld ki, szeretni fogod!

36. A tápszeres baba pelenkája sokkal bántóbb szagú. Mielőtt eldöntöd, hogy nem akarsz szoptatni, tégy tisztába néhányszor egy tápszeres babát!

37. Az anyatej nagyon jó, természetes antibiotikum a sebekre.

38. Amíg szoptat egy mama, általában nem tér vissza a menstruációja, ezért kevesebbet kell betétre költeni. Ugyanígy, mivel az anyatej szinte teljesen felszívódik a baba testében, kevesebbszer kell pelenkát cserélni.

39. A szoptatás ideje alatt a mama védve van a vashiányos vérszegénységtől, mert nem csökkennek a vastartalékai minden hónapban a vérzéstől.

40. Nincsen szebb érzés annál, mint mikor látod a gyönyörű, kerek, féléves babádat és tudod, hogy az egyetlen táplálék, amit ez a boldog kis teremtmény kapott, az a te tested termelte anyatej volt.

Az anyatej, több mint táplálék

A szoptatás fontos és jó dolog. Olyan lelki kapcsolatot alakít ki a baba és a mama között, amely a cseperedő gyermek személyiségfejlődését rendkívül jótékonyan befolyásolja, és az anyává válás tanulási folyamatának is fontos része .


A szülés utáni napok életmódja nagyon is meghatározza, lesz-e elegendő tejed, és jól lakhat-e a néhánynapos gyermeked.

Tanácsok szoptatós kismamáknak

• pihenj minél többet
• a halaszthatatlan házimunkákat végezd csak el, a többit hagyd arra az
időre, amikor már nem szoptatsz
• igyál naponta legalább 3–3,5 liter folyadékot (gyümölcslé, leves,
szénsavmentes ásványvíz a legjobb).
• tömény alkoholt ne igyál (de az utolsó etetés után egy kis pohár bor nem árthat)
• egyél sok gyümölcsöt, zöldséget, ebben az időszakban a vitamin fontosabb a kalóriánál.
• kerüld az erős illatú tusfürdő és dezodor használatát, mert zavarhatja a gyereket szopás közben.

Az anyatej a legjobb arányban és mennyiségben tartalmazza mindazokat a fehérjéket, zsírokat, szénhidrátot, ásványi anyagokat, amelyek a baba
fejlődéséhez szükségesek.
Ezek összetétele változik, “alkalmazkodik” a csecsemő korához, ezért képes szervezete azt tökéletesen feldolgozni, míg az állati, sőt néha az idegen női tej is gondot okozhat.
Nagyon jó tehát, ha a baba legalább három hónapos koráig szopik. Ha a mama úgy tapasztalja, kevés a teje, akkor se mondjon le a mellről táplálásról, a kevesebb tej is több a semminél, valamennyi védőanyag így is jut a kicsi szervezetébe, nem beszélve az édesanya és babája között a szoptatás idején kialakuló kapcsolat fontosságáról.

Akinek viszont sok teje van, és a kicsi nem szívja ki az egészet, érdemes a tejet lefejnie. Ilyen esetben figyelj a következőkre:
• minden használandó eszközt fertőtleníts (az újszülött emésztőrendszere még kevésbé áll ellen a baktériumoknak).
• a lefejt tejet tartsd fertőtlenített üvegben, hűtőszekrényben két napig, a
mélyhűtőben hónapig áll el.
Ha fejéskor fáj a melled, valamit rosszul csinálsz. Tarts egy kis szünetet, majd próbálkozz újra.

Eleget szopott-e a baba?

Ez a kérdés elsősorban az első gyereknél szokott aggodalommal elhangzani. A tej mennyisége a csecsemő szükségleteivel együtt
emelkedik. Az első három hónapban átlagosan a gyereknek
testsúly-kilogrammonként 160–170 grammnyi anyatejre van szüksége.
(Egy 4 és fél kiló súlyú babának napi kb. 750 grammra.) Persze – miként a felnőtteknél is –vannak nagy és kisebb étvágyú csecsemők – s így érzik jól magukat. Ha testsúlyuk életkoruk szerint megfelelően gyarapszik, nincs ok aggodalomra.

A tej lefejése

Ideális esetben ezt a tevékenységet akkor kell végezni, amikor teljesen ellazult, kellemesen érzi magát és meleg helyiségben, kényelmes testhelyzetben tartózkodik. Ez a folyamat 45 percig is eltarthat, hagyjon magának elegendő időt, a türelmetlenség nem célravezető. Ez általában igaz a szoptatásra ... A fejést két kézzel is végezheti, de léteznek speciális elektromos eszközök is, melyek lényegesen leegyszerűsítik ezt a folyamatot. Minden anyuka másra esküsziik. A tejet steril üvegcsébe öntse, és zárja le fedővel, majd tegye a hűtőszekrénybe. Ez az adag 48 órán keresztül használható fel. A tejet ne a hűtőgép aljában, hanem a középponti részben tartsa, mert ott alacsonyabb a hőmérséklet. A lefejt tejet le is lehet fagyasztani: mínusz 5 fokon fél évig is eltartható. Engedje ki felhasználás előtt, de a maradékot már ne fagyassza le újból.

Kell-e fejni?

Ez az a kérdés, amelyben a szakemberek véleménye sem mindig azonos. Ma van, aki azt a nézetet vallja, hogy az igény szerinti szoptatás mellett nincs szükség további fejésre, mert a kereslet és a kínálat elve érvényesül. Ez sok esetben be is válik, de sok esetben nem és az anyatej túl korai elapadásához vezethet. Ilyenkor nincs tartalék a rendszerben, amelyhez fordulni lehet különböző problémák esetén. Lefejt tej csak akkor van, ha azt előzőleg lefejik.

Gondolunk itt, például arra, hogy

- Ha az anya egyedül marad a gyermekkel, már nincs segítsége, minden munkát neki kell elvégeznie, fárradt lesz és kevesebb lesz a teje.

- Valaki megbetegszik a családban.

- Idegeskedés

- Lelki megterhelés, szülés utáni hangulatváltozások, labilitás,

- stb.


E Ezek sajnos mind-mind a tejtermelődés ellen ható tényezők.

Véleményem szerint minden anyukának meg kell tanulnia fejni, hiszen a fenti okon túl is bármikor előfordulhat, hogy erre szüksége lesz.

Milyen okok lehetnek ezek?


- - Ha a csecsemő túl gyenge a szopáshoz

- - Tejtermelés fokozása céljából

- A baba fejlődése során egyre nagyobb mennyiségű táplálékot igényel, mely biztosítható számára a rendszeres szoptatással, majd az azt követő fejéssel. Normál esetben a 6.-8. hét végére érhető el az-az egy-egy alkalommal termelődő anyatej mennyiség, amely a szoptatás végéig elegendő.

- Ha az emlő túltelődött – ez általában a szülést követő 2.-5. napon történik meg, ilyenkor az anya a mellét fájdalmasnak, duzzadtnak, feszesnek, forrónak érzi. Ilyen túltelítődés később is előfordulhat, ha a csecsemő bármilyen ok miatt ritkábban eszik, vagy helytelen módon szopik.
- Mellgyulladás megelőzése illetve gyógyítása céljából
- Anyatejgyűjtés céljából
- Tejtermelés fenntartása céljából, ha az anya és a csecsemője valamilyen ok miatt távol van egymástól, el vannak különítve, pl. betegség miatt.



Meddig kell fejni?

Legalább 6-8 hétig, nappal minden szoptatást követően, abból a mellből kell fejni, amelyből a csecsemő szopott. A fejés ideje ne legyen több 20 percnél, illetve addig kell fejni, amíg a mell elfogadhatóan lazává válik és megkönnyebbül. Ezzel egy időben a másik mell fejésére akkor van szükség, ha az túltelődik forró feszes, és kényelmetlen érzést okoz az anyának.

A 6. hét végére általában jól bejáródnak a tejcsatornák, az anya jól meg tanul szoptatni és fejni, ezt követően szükség szerint, az anya igényei szerint, illetve e fent felsorolt okok miatt kell vagy lehet fejni.

Szoptatás - gyakori kérdések

??? - A szoptatás biztos terhességmegelőző módszer?
98 százalékban hatásos, akár az óvszer, de csak abban az esetben, ha kizárólag anyatejjel eteti gyermekét (nem ad más táplálékot neki), a baba még nem töltötte be a hat hónapot, valamint ha még nem menstruál.

??? - Ihatok alkoholt, amíg szoptatok?
Bármit fogyaszt az anyuka, az a tejen keresztül eljut a gyermekéhez is. Mégis, mivel ezen anyagok koncentrációja alacsony, így egy egészen kis mennyiségű bor még nem árthat. Az orvosok azonban azt tanácsolják, hogy a szoptatási időszakban tartózkodjanak az alkoholfogyasztástól.

??? - Miért akar olyan sűrűn szopni az én kisbabám?
Az újszülött gyomra nagyon kicsi. Ez azt jelenti, hogy igen kevés tejet tud egy alkalommal elfogyasztani, ezáltal a két étkezés közötti idő is rövid. Ebben az időszakban a gyermekek intenzíven nőnek és fejlődnek, így sok tápanyagra van szükségük, ez azzal jár, hogy a baba egy-két óránként enni szeretne. Az intenzív növekedési szakaszban ez az időszak rövidebb is lehet.

??? - Megereszkednek a melleim a szoptatástól?
Ha megfelelő melltartót visel, amit kifejezetten szoptatós anyukáknak fejlesztettek ki, nem feltétlenül, a hölgyek tapasztalatai azonban megoszlanak, hiszen változó az izomzatuk és a szöveteik állapota is.

??? - Hogyan növelhetem a tejem mennyiségét?
Habár logikátlanul hangzik, azzal növelheti a tejmennyiséget, hogy sűrűbben szoptat, mert így a tejkiválasztásért felelős "gépezet" nagyobb teljesítményre kényszerül ... Ezt a természetes folyamatot segítheti, ha sokat pihen, egészségesen táplálkozik és naponta legalább két liter folyadékot fogyaszt.

Szopási sztrájk - Mi a teendő szopási sztrájk esetén?

Mi lehet a baj olyankor, ha a kisbaba hónapokig jól szopik, aztán egyik pillanatról a másikra nem kell neki az anyamell? Talán az anyatejjel van valami gond? Vagy a baba beteg? Esetleg végleg abba akarja hagyni a szopást?

Ha egy kisbaba nem akar szopni, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy el akarja választani magát. Ha olyan egy év alatti gyermekről van szó, aki még nem sok szilárd ételt kapott, illetőleg pohárból sem iszik még, valószínűtlen, hogy végleg abba akarná hagyni a szopást. Sokkal nagyobb az esélye, hogy szopási sztrájkkal állunk szemben.

Kisbabánk a szopási sztrájkkal próbálja tudatni velünk, hogy valami baj van, azaz valamilyen változásra, problémára szeretné felhívni a figyelmünket. A szopási sztrájk néha hirtelen veszi kezdetét, máskor fokozatosan alakul ki. Ez mégsem jelenti azt, hogy fel kell ene hagynunk a kicsi szoptatásával. Ha megpróbáljuk rávenni gyermekünket, hogy újra szopjon, a sztrájk rendszerint 2-4 napig tart, bár néha ennél tovább is elhúzódhat. Ha kellően türelmesek és állhatatosak vagyunk, szinte minden esetben rávehetjük babánkat, hogy újra szopjon, és így tovább részesülhet az anyatej nyújtotta előnyökből.

Mi okozhatja a szopási sztrájkot?

A szopási sztrájk oka néha teljesen egyértelmű, de előfordulhat, hogy az anya sosem tudja meg, mi is váltotta ki ezt a viselkedést a babánál. Leggyakoribb okai a következők lehetnek:

  • fájdalom a szájüregben fogzás, sérülés, herpesz, vírusos aftózis vagy valamilyen gombás fertőzés (pl. szájpenész) miatt,
  • fülgyulladás, mely nyomásérzést vagy fájdalmat okoz a babának szopás, nyelés közben,
  • a szoptatási testhelyzetben a babának valami fájdalmat okoz, például oltás helye vagy sérülés,
  • a baba megfázott vagy bedugult az orra, ezért szopás közben nem kap rendesen levegőt,
  • a baba túl sokszor kapott cumit, cumisüveget vagy gyakran szopja a hüvelykujját, és ez a tejmennyiség csökkenését eredményezte,
  • gyakran félbe kell szakítani a szoptatást valami miatt, vagy szoptatás közben gyakran elvonja valami a baba figyelmét,

    a baba szokatlanul hosszú ideig volt külön édesanyjától.

Az anya bizonyos cselekedetei, reakciói is okozhatják azt, hogy a baba nem akar szopni:

  • az anya túl erősen reagál arra, ha a baba megharapja a mellét,
  • a napi rutin jelentősen megváltozik (pl. utazás, költözés),
  • az anya korlátozza a szopások gyakoriságát, vagy nagyon szigorúan meghatározza, milyen időközönként szophat a kicsi,
  • szoptatás közben az anya nagyon hangosan beszél vagy veszekszik a család többi tagjával,
  • az anya túlságosan izgatott, vagy annyi otthon a dolga, idegeskednivalója, hogy folyton feszült, stresszel,
  • többször sírni hagyja kisbabáját, vagy halogatja a szoptatást, mikor a kicsi szopni akar.

A Guamban élő Becki Hallowell hathónapos kisfia, Todd is abbahagyta a szopást, és a „sztrájk” hatodik napján az anya rájött, mi a baj: "A sztrájk összes szokásos oka jelentkezett nálunk, sőt halmozottan. Az egész család náthával küszködött (Todd a leginkább), valamennyien kimerültek voltunk. Ráadásul olyan új helyzet adódott, hogy a szokásosnál is nagyobb stressznek voltunk kitéve: Todd nagyszülei, akiket egy éve nem láttunk, látogatóban jártak nálunk, és az ittlétük alatt Todd nagyapját kórházba kellett vinni. Toddnak jöttek a fogai, megharapott és én nagyon érzékenyen reagáltam."

A szopási sztrájknak még a következő okai lehetnek, bár ezek ritkábban fordulnak elő:

  • érzékenység az anya vagy a kisbaba által fogyasztott valamilyen ételre vagy gyógyszerre (ez lehet vitamin, ásványi anyagokat tartalmazó táplálékkiegészítő, fluortabletta, tejtermék, koffein is);
  • a mellbimbó kezelésére használt krém vagy gyógykenőcs;
  • az anyatej ízének - mellgyulladás vagy az anya étkezési szokásainak változása miatti - megváltozása,
  • de a kisbaba sztrájkkal reagálhat az anya által használt valamilyen új termékre (szappan, dezodor, sampon, a ruha mosásához használt mosópor vagy öblítő).

Az Iowa állambeli Carol Strait kénytelen volt "detektívesdit" játszani, hogy kiderítse, mi okozza két és fél hónapos kislányánál a szopási sztrájkot. "Az első nyom az volt, hogy a kisbabám, Christie mindig nyűgösebb volt, és nem akart szopni, ha elmentünk otthonról. Ilyenkor ugyanis lezuhanyoztam és dezodort használtam. Azt nem tudom, hogy a permet mely összetevőire volt érzékeny, de egyszerűen megoldottam a problémát úgy, hogy inkább golyós dezodort használtam."

Természetesen nem mindegyik kisbaba reagál úgy a felsorolt helyzetekre, hogy abbahagyja a szopást. Egyes babák érzékenyebbek másoknál, és ugyanarra a dologra különbözőképpen reagálhatnak. Előfordulhat, hogy az egyik fülgyulladásos baba ugyanúgy szopik tovább, míg a másik nyűgös lesz, ha mellre veszik, a harmadik pedig teljesen abbahagyja a szopást.
Előfordul, hogy több, egymástól független ok is közrejátszik abban, hogy a kisbaba elutasítja a szopást. Levente szépen szopó, jól gyarapodó, nyolchónapos baba volt, ám az anyatejen kívül mást nem fogadott el. A védőnő úgy gondolta, hogy ha nem erőltetik az evést, akkor nem fog jól fejlődni, nem fog elég tápanyaghoz jutni. A megrémült édesanya ettől kezdve a déli szopás helyett erőszakkal tuszkolta babája szájába a pépeket, ha Levente a pólóját húzogatta, rákiabált és ellökte a kis kezét. A harc az evés körül mindennapossá vált. Nemsokára Leventének középfülgyulladása lett és elutasította a szopást. Édesanyja nagy bánatára többé semmilyen módszerrel nem lehetett rávenni a szopizásra, csak enni volt hajlandó.

Emma szívbeteg baba, kamrai sövényhiánya van, ezt születése óta tudták róla. Szopni szopott ugyan, de nagyon lassan gyarapodott. Ez nem meglepő egy szívbeteg babánál, hiszen szervezete nem tud megfelelő hatásfokon működni a friss és az elhasznált vér keveredése miatt. A gyermekorvos azonban rábeszélte az anyukát a tápszeres pótlásra. Az édesanya felhívott egy laktációs szaktanácsadót, aki elmondta, hogy sokkal fontosabb az anyatej egy ilyen baba számára, hiszen ez a legkönnyebben emészthető, leginkább az ő igényeinek megfelelő táplálék. De győzött az orvos ajánlása, Enna tápszert kezdett kapni. Nem nagyon akarta elfogadni az üveget, de édesanyja addig próbálkozott, míg végül a kislány megette a tápszert az üvegből. Közben szopott is, de a tej persze egyre kevesebb lett, és Emma már annyit sem gyarapodott, mint addig. Ekkor javasolta az orvos a főzelék bevezetését. Emma 5 hónapos volt, és addig másfél kilót gyarapodott összesen. Egy napon pedig elutasította a szopást, és még a lefejt tejet sem volt hajlandó elfogadni. Az anyuka ekor ismét segítséget kért. Kiderült, hogy újra babát vár. Úgy tűnt tehát, hogy a tápszeres pótlás erőltetése, a tej ízváltozása és a mennyiség megcsappanása együttesen okozta Emma szopási sztrájkját.

Amikor a kisbaba születése pillanatától kezdve, minden látható ok nélkül elutasítja a szopást, vagy észrevehetően nehezére esik szopni, az valamilyen betegségre utal.

V. Magdi Budapestről, végtelenül boldog volt, amikor megszületett a babája. Kisfia megszületése után viszont kétségbeesetten kért segítséget a kórházi csecsemősnővérektől, védőnőktől, mert egyszerűen nem akart szopizni. "Végül minden nővér magamra hagyott azzal, hogy nem tudnak segíteni, nem tudják, miért nem megy. Nincs a gyermeknek szopóreflexe, túl fáradt a szopáshoz, nincs ereje a szíváshoz, biztos belenyúltak a szájába szülés után, ezért utálja, ha teli van a szája - így magyarázták. Végül úgy engedtek haza a kórházból, hogy 3 óránként szigorúan tápszert kapjon a babám, mert különben a súlyvesztése miatt az intenzív osztályra kell vinni. Szerencsére egy kétgyermekes kórházi szobatárs javaslatára elkezdtem fejni, így, ha a szoptatás nem is ment, cumisüvegből 2-3 nap múlva már csak anyatejet kapott Zsombi. (Próbálkoztam kiskanállal, pohárból is etetni, de így nem bírtam a szájába juttatni az anyatejet.) Közben segítséget kértünk a gyermekorvostól és az otthoni védőnőtől is, de ők se tudtak jó ötletet adni. Lelkileg összetörtem, a sok kapott jó tanácsot úgy fordítottam le magamban, hogy vagy én vagyok ügyetlen anya és a babám elutasít engem, vagy a babám beteg. 6 hónapos korában egy kórházi vizsgálaton hipotóniát állapítottak meg Zsombi lábaiban, majd több kör után kezdték el kezelni a Dévény Alapítványnál. A dévényes gyógytornász mesélte el hetek múlva, hogy nagyon sok hipotóniás gyereknek vannak problémái a szopással, majd később az evéssel. Ha a baba szopizás közben feltűnően fárad, láthatóan erőtlen, nem tud szívni, akkor ezek a tünetek a hipotónia gyanúját vetik fel és speciális arckezelésre van szükség. Végül a kisfiamnak 8 hónapos koráig fejtem az anyatejet, ebből 7 hónapig csak azt evett. Utána viszont kezdődtek a problémák a hozzátáplálással, rágással is." Azóta, az arckezelésnek köszönhetően, többé-kevésbé rendeződtek ezek a gondok, a 20 hónapos kisfiú vígan szaladgál, és bár arágást még gyakorolnia kell, már nem kritikus a helyzet.

Mindenki számára nehéz időszak

Bármi legyen is az oka, a szopási sztrájk mindenki számára megterhelő. A kisbaba nyűgös, és nehéz megnyugtatni, az anya pedig frusztrált, ideges, és aggódik, amiért gyermeke visszautasítja őt. Sok anya lelkiismeretfurdalást érez: azt hiszi, azért nem akar szopni a kicsi, mert ő valamit rosszul csinált.

Az észak-karolinai Anne Monroe kislánya, Meghan nyolc hónapos volt, mikor abbahagyta a szopást, és öt napon át sztrájkolt. "Amíg tartott a sztrájk, rettenetesen éreztem magam, amiért a gyerekem elutasított" – mondta Anne.
A pennsylvaniai Victoria Schnaufer a következőket mondta Jonathan nevű kisfia tíznapos szopási sztrájkjáról: "Amíg Jonathan tizenegy hónaposan sztrájkolni nem kezdett, fogalmam sem volt arról, érzelmileg és fizikailag mennyire sokat kivesz az anyából ez a szoptatási probléma. A harmadik vagy a negyedik napon már rettenetesen frusztrált a dolog, és egyre dühösebb lettem."

Carol Strait kétségbeesetten kutatta az okokat, mikor a két és fél hónapos Christie nem volt hajlandó elfogadni a mellét. "Ezernyi dolog jutott az eszembe: biztosan nem jó ételeket eszem, a kicsinek jön a foga, én vagyok túl ideges (melyik szoptató édesanya ne lenne ideges, ha újszülött kisbabája hirtelen nem akar szopni?), vagy talán végleg abba akarja hagyni a szopást – még az az őrült gondolat is megfordult a fejemben, hogy a gyermekem már nem szeret!"

A szopási sztrájknak nem csak lelki következményei vannak. Ha a baba kihagy néhány szopást, az anya kényelmetlenül fogja érezni magát túlságosan feszülő mellei miatt. Ha a mellek túlságosan megduzzadnak a tejtől, fennáll a veszélye, hogy egy tejcsatorna eltömődik, vagy mellgyulladás alakul ki. A túltelítődés miatt pedig csökkenhet a tejmennyiség. Ráadásul a babának ilyenkor is ennie kell valamit, és az anya idegessége csak fokozódik, ha nem tudja, hogyan táplálja gyermekét.

Nagyon fontos az anya és a kisbaba kényelme

A sztrájk során, amíg az anya próbálja újra rávenni a szopásra a babát, valószínűleg le kell majd fejnie a tejét, ugyanolyan gyakorisággal, mint ahogy a kicsit szoptatta. Ettől kényelmesebben fogja érezni magát, de megelőzheti a tejcsatorna-elzáródást, és a baba is megkaphatja a szükséges tejmennyiséget.

A kézzel vagy kis mellszívóval való fejést meg kell tanulni és gyakorolni kell, hogy igazán jól menjen. Ha egy sztrájkoló baba anyukájának nem nagyon sikerül lefejnie a tejét, javasolt érdemes egy elektromos mellszívót bérelni. Az elektromos mellszívóval hozzáértés vagy gyakorlat nélkül is hatékonyan lehet fejni, mert szívást és kiengedést váltakoztató mechanizmusa automatikusan azt utánozza, ahogy a kisbaba szopik. Ennek a mellszívónak van egy olyan kiegészítő tartozéka is, mellyel egyszerre lehet fejni mindkét mellet, így a fejéshez szükséges idő a felére csökkenthető.

Az anyának el kell döntenie, hogyan akarja odaadni gyermekének a kifejt tejet. A legtöbb anyukának elsőként a cumisüveg jut az eszébe, de nem árt figyelembe venni, hogy később könnyebb lesz a kisbabát újra rávenni a szopásra, ha a szopási sztrájk alatt kerüljük a cumisüveg és a cumi használatát. A mesterséges cumik ugyanis kielégítik a baba szopási igényét, így nem lesz akkora kedve az anyamellet szopni. Egyes afrikai kórházakban sosem adnak cumisüveget a kicsik szájába, még a koraszülött és beteg kisbabákat is kis csészékből itatják. Ha a baba tud már pohárból inni, próbáljuk meg abból adni neki a lefejt anyatejet. Szóba jöhet még a kanál, szemcseppentő, vagy etetőfecskendő. Először nehézkes lehet egy új etetési módszer használata, de kellő türelemmel és gyakorlással hamar megtanítható rá a baba.

Az anya valószínűleg amiatt is aggódni fog, elegendő tejhez jut-e a baba. Erről úgy lehet a legegyszerűbben meggyőződni, ha számoljuk a nedves pelenkákat. Ha a babán napi hat-nyolc alkalommal kell cserélni a pisis textilpelenkát (eldobható pelenka esetén napi 5-6-szor), ez azt jelzi, hogy a kicsi elég folyadékhoz jut.

Hogyan szoktassuk vissza a kisbabát az anyamellre?

Türelemre és kitartásra van szükség ahhoz, hogy visszaszoktassuk a babát az anyamellre. Ha azonban akár az anya, akár a baba frusztrált, ideges lesz a mell odakínálásakor, akkor abba kell hagyni, és később próbálkozni újra. A szoptatási kísérleteknek a lehető legkellemesebbnek kell lenniük, hogy a kisbabában jó érzéseket keltsen a szoptatás.

Az alábbi módszerek a gyakorlatban is hasznosnak bizonyultak, és sok anyának segítettek túljutni a szopási sztrájkon.

  • Próbálja meg akkor megszoptatni a babát, mikor az alszik, vagy nagyon álmos, tehát éjszaka vagy napközbeni szunyókáláskor. Gyakran előfordul, hogy egy baba ébren elutasítja a szopást, de ha elálmosodik, elfogadja az anyamellet.
  • Próbáljon ki más szoptatási testhelyzetet. Vannak olyan babák, akik nem akarnak szopni egy bizonyos testhelyzetben, de egy másikban hajlandók rá.
  • Próbáljon szoptatni mozgás közben. Vannak olyan kisbabák, akik szívesebben szopnak akkor, ha ringatják őket vagy sétálnak velük, mint ha az anya ül vagy egy helyben áll.
  • Olyan környezetben szoptasson, ahol nem vonja el semmi a baba figyelmét. Sok kisbabának – különösen a három hónapnál idősebbeknek – nagyon könnyű elvonni a figyelmét. Kapcsolja le a tévét, rádiót, és szoptasson csöndes, elsötétített szobában.
  • Foglalkozzon sokat a babával, és ügyeljen arra, hogy a kicsi bőre sokszor érintkezzen az Önével. A sok figyelem és bensőséges érintés az anyát és a babát egyaránt megnyugtatja.
  • Ha megoldható, vetkőzzön le derékig, mikor odakínálja a mellét, és a kisbabán is csak egy pelenka legyen. Ha a szobában nincs elég meleg, takaróval vagy lepedővel takarja be mindkettőjüket.
  • Két szoptatási kísérlet között érdemes kenguruba vagy hordozókendőbe tenni a babát, hogy mindig közel legyen az Ön testéhez. Egy közös, meleg fürdő is nyugtató hatású lehet. Nagymértékben erősíti a közelséget, ha az anya együtt alszik a kicsivel, ráadásul ez alkalmat ad arra, hogy megszoptassa a babát, míg az alszik.

A kanadai Ontarióban élő Sharon Stauffer így számol be tapasztalatairól: "Rájöttem, hogy túlságosan elfoglalt voltam egy új munka miatt, és nem törődtem eleget a kisbabámmal. A tízhónapos Sheldon általában nagyon nyugodt gyermek, szépen eljátszik magában, ezért eleinte észre sem vettem, hogy elhanyagolom. Aztán egyre nyűgösebb, követelőzőbb lett, és abbahagyta a szopást. Mikor rájöttem, mi a baj, azonnal félretettem az egyéb munkáimat: két napig csak vele játszottam, és sokszor vettem fel a karomba. Egy idő után ismét hagyta, hogy dédelgessem, és alvás közben szopott. Végül, három nap után ébren is hajlandó volt szopni, olyan gyakorisággal, mint a sztrájk előtt."

Az arizonai Monica McMaken kisfiának, a két hónapos Ryannek az orra dugult el, ezért kezdett sztrájkolni. Monica a javasolt módszerek közül kettőt talált különösen hasznosnak. "Az egyik módszer, amelyik működött, az volt, hogy akkor szoptattam Ryant, mikor aludt. Ha közben felébredt, azonnal abbahagyta a szopást. A másik megoldás az volt, hogy fel-alá sétáltam vele, és aközben szoptattam. Ha azonban leültem vele, abbahagyta a szopást. A karom már nagyon fájt a végére, de úgy örültem, hogy a gyermekem megint szopik."

A brit-kolumbiai Viola Marshall szerint kisfiánál, Keegannél a kórház által javasolt három-négyóránkénti szoptatás okozta a sztrájkot. Viola ugyanis megfogadta ezt a tanácsot, és hiába sírt órákon keresztül a kicsi, ő csak az előírt időben szoptatta meg. Mikor rájött, mit is csinált rosszul, ezt mondta: "Mennyi kínlódástól kímélhettem volna meg mindkettőnket, ha nem ragaszkodom a szigorú szoptatási rendhez!" A legjobb tanácsot férjétől kapta: "A férjem rábeszélt, hogy akkor szoptassam Keegant, mikor a kicsi szopni akar, ahelyett, hogy az óra szerint beütemezett szoptatások között olyan pótszerekkel próbálnám nyugtatni, mint a cumi vagy a cumisüvegből adott almalé. Így sem ment egyik napról a másikra a dolog: három napba tellett, míg képes voltam arra, hogy teljesen Keegannek szenteljem magam, és megszoptassam, valahányszor sír. Az első két napon napközben nem akart szopni, ezért kézzel lefejtem a tejem, és pohárból, valamint kiskanállal etettem meg a kicsit. Szerencsére mikor aludt, szívesen és örömmel szopott. Mikor abbahagyta a sztrájkot, és a szigorú három-négyóránkénti szoptatást is végleg elfelejtettük, az igény szerinti szoptatás mindkettőnk számára nyugodtabban, kevesebb feszültséggel zajlott, és többé nem néztük az órát."

A connecticuti Lee Roversi számára nagyon fárasztó volt, hogy a kisfia, Sky "szinte állandóan szopni akart", ám a baba egyszer csak sztrájkba kezdett, mert kibújó szemfogai fájdalmassá tették számára a szopást. "Az elkövetkező két napban szinte állandóan testi kontaktusban voltam vele, olvastam neki, dédelgettem, együtt fürödtem vele, és sokat ringattam. Szerencsére hajlandó volt álmában szopni, és ennek – meg a kézzel történő fejésnek – köszönhetően a melleim sosem lettek kellemetlenül túltelítettek. Mikor véget ért a sztrájk, és újra kérte a „szopi”-t, tudtam, hogy most már minden rendben lesz. Semmi mással nem törődtem akkor, csak élveztem azt a pillanatot."

Írta: Nancy Mohrbacher

Miért hagyja abba sok anya a szoptatást?

Egy a közelmúltban megjelent kutatás szerint, ha az anyákat jobban ellátnák tanáccsal és figyelemmel a terhesség alatt, kevesebben hagynák abba már igen korán a szoptatást. A szoptatást a szakemberek elsősorban azért ajánlják, mert egészséges a baba szempontjából, és jó hatással van az anya-gyermek kapcsolatra is. Ugyanakkor azonban azt is elismerik, hogy nem minden anyának megy könnyen a szoptatás.

Az Amerikai Gyermekorvosok Szövetsége nyilatkozatot adott ki, amely szerint „bár gazdasági, kulturális és politikai tényezők gyakran megzavarják a csecsemő szoptatásával kapcsolatos döntést, a Szövetség szigorúan ragaszkodik álláspontjához, mely szerint a szoptatás biztosítja a csecsemő számára a legjobb eredményeket mind egészségi, mind fejlődési és pszichoszociális szempontból.”

Egy amerikai kísérletben több mint 32 ezer anyát tanulmányoztak közvetlenül a szülés után. Néhány tény a szoptatási szokásokról:

- A résztvevők körülbelül fele 4 hétnél tovább szoptatott
- Közel egyharmaduk egyáltalán nem szoptatott.
- Mintegy 13 százalék maximum négy hétig.
- Közel 4 százalék nem egészen egy hét után abbahagyta a szoptatást.

A szoptatás abbahagyásának leggyakoribb okai:
- Fájó, kisebesedett vagy vérző mellbimbók.
- Kevés tej.
- A baba nehezen szopott
- A babának nem ízlett a tej.

A kutatók azt is megállapították, hogy azok, akik egyáltalán nem szoptattak, nagyobb valószínűséggel voltak fiatalabbak, középiskolánál alacsonyabb végzettségűek, hajadonok, dohányosok, a baba alacsony súllyal született és másodlagos dohányfüstnek volt kitéve.

A tanulmány szerzői ajánlásukban megfogalmazzák, hogy az orvosoknak többet kellene beszélniük a terhes anyákkal a szoptatásról, és a védőnőknek segíteniük kell a fizikai nehézségek megoldásában, valamint a felmerülő kérdések megválaszolásában.

Megoldás szoptatási problémákra

Sok kismama számára a szülés után a szoptatás a következő nehézállomása az anyaságnak. A szoptatási kedvnek azonban nem kell(ene) csalódásba torkollnia. Ezért összegyűjtöttük azokat a tanácsokat, amelyek csökkentik a nehézségeket és a problémákat.

Az újszülött nem iszik

A szoptatás tökéletes elkezdése a következőképpen néz ki: A baba a születés után a mama hasához simul. 20-50 perc elteltével, amikor a szopási reflex a legerősebb, ösztönszerűen a mellek irányába kúszik, kitátott szájával megkeresi a mellbimbót és elkezd szopni.

Néha azonban ez nem sikerül. Például, ha az újszülött egy megerőltető szülés miatt kimerült, vagy ha a mama olyan gyógyszereket kapott, amelyek a babára is kihathatnak.

Mi segíthet? A szoptatási tanácsadók két dolgot ajánlanak az anyának és a babának : nyugalmat és sok összesimulást. Ugyanis nemcsak a gyerek mellszívása, hanem a bensőséges bőrkontaktus is elősegíti a prolaktin képződését. Ez az a hormon, amely a tejtermelődést megindítja. Ezenkívül a testi közelség a legjobb módszer arra, hogy a babát üdvözöljük világunkban és felkeltsük érdeklődését a mell iránt.

Örüljön minden bátortalan próbálkozásnak és tegye a mellére babáját rendszeresen. Minél több a lehetősége arra, hogy a még puha mellen gyakoroljon, annál jobban boldogul a tejbelövelésnél az átmenetileg kemény mellel.

Az első szopási kísérleteknél segítséget jelent, ha a baba nem kap kezdettől fogva nyugtatócumit vagy a manapság elterjedt cukros oldatot a cumisüvegből, kivéve, ha az orvos elrendelte. Mindkettő fékezi a mell iránti étvágyat.

Vesse el azt a gondolatot, hogy a gyereke éhenhalhat. Vannak rá adatok, hogy a baba vércukorszintjét a szopással az első két-három napban szinten lehet tartani. A szopómozgás ugyanis aktivizálja azokat a hormonokat, amelyek a máj glükogén raktárát mozgósítják és így stabilizálják a test cukorháztartását.

A tejbelövelés nagyon fájdalmas

Vannak nők, akinek szerencséjük van, mert alig érzik, ha a tejtermelődés megkezdődik. Ők azonban inkább kivételek. Legtöbbször inkább kellemetlen és fájdalmas, amikor a mell az egyik pillanatról a másikra feszes és kemény lesz. Időközben persze tudjuk, hogy nem a tej, hanem nyirokeltömődés, ami megduzzasztja a mellet. Az ok a vér-és nyirokerek rejtett védekező reakciójában rejlik. Ezek ugyanis a terhesség kezdete óta a kolosztrumra (az első napok előtejét a szülés előtti utolsó hónapjaiban állítják elő) kalibráltak és nem ismerik fel az új, "érett anyatejet". Ez a kis harc legfeljebb 24-48 órán keresztül tart.

Mi segíthet? A megkönnyebülésre szolgál ezekben a napokban egy bevált alapszabály: Meleg a szoptatás előtt és hideg a szoptatás után. Miért? A szoptatás előtt arról van szó, hogy fokozzuk a tejbelövelést. Ezt segíti elő a meleg borogatás (meleg vízbe mártott pelenkát helyezni a mellre). De a zuhány alatt is engedhet meleg vizet a mellére vagy tíz percig infravörös lámpával melegítheti.

A szoptatás után az ellentétes program jótétemény a mellnek (jégkocka ill. hüvös pakolás egy kendőben). A hideginger 10-20 percig tartson.

Csökkentik a fájdalmat a túrópakolások és a fehér fejes káposzta leveleinek a felrakása. Az utóbbiak sok szoptatási tanácsadó kedvencei, mert bizonyíthatóan csökkentik a mellszövetek duzzadását és a mell túlmelegedését.

És így kell csinálni: A lehűtött, tiszta és száraz káposztaleveleket simítsa ki egy pezsgősüveggel vagy egy sodrófával, helyezze a mellre és rögzítse melltartóval. A káposztaleveleket a következő szoptatásig ott lehet hagyni.

Amennyiben a tejtermelés nehezen indul be, akkor a homöopátiát is igénybeveheti segítségnek.

A mellbimbók berepedeznek és kisebesednek

Néha annyira "kikészülnek" a mellbimbók, hogy már a szoptatás gondolata is fáj.

Mi segíthet? Elsősorban az okot kell megkeresni. Legtöbbször azért lesz sebes a mellbimbó, mert a babát nem tették jól mellre. Ezért a legfontosabb alapszabályok a következők:

A babának teljesen mellen kell lennie. Ez azt jelenti, hogy nem a mellbimbó hegyén cumizik, hanem a szájának teljesen rá kell tapadnia az egész mellbimbóra.

Az evésnél a nyelvnek az alsóállkapocshoz kell simulnia, a mellbimbó alá. A gyerek arca úgy felfúvodik, mint egy barokkangyalé.

Gyakran kell változtatni a szoptatási pozíciót, mert különben a mellbimbókat mindig ugyanazon a helyen veszik igénybe. Ott van ugyanis a legnagyobb terhelés, ahol a baba alsó állkapcsa van.

Csak akkor vegyük le a babát a mellről, ha már megszűnt a vákuum. Ebben segít, ha a kisujjunkat a a baba szájszögletébe csúsztatjuk.

A szoptatás után kenjünk szét egy kis anyatejet a mellbimbón és hagyjuk megszáradni. (Magyarországon a GARMASTAN kenőcsöt lehet kapni, azért előnyös, mert rajta lehet hagyni a mellbimbón és szoptatás előtt sem kell lemosni)

Légáteresztő tejfelfogóbetétet kell hordani, pl. pamutból vagy selyemből.

Ezenkívül a következő dolgok okozhatják a mellbimbóproblémákat:

Gombásfertőzés (Soor): Legtöbbször a baba szájában is van (fehér bevonat a nyálkahártyán - magyarul szájpenész). Az orvos a mamát és a babát is a megfelelő gomba elleni szerrel fogja kezelni.

Nagyon száraz bőr: Megelőzésként jó, ha a gyógyszertárból beszerzik a tisztitott lanolinos krémet és vékonyan bekenik vele a mellbimbót.

A baba allergiája: Már a babáknak is lehet allergiájuk az anyatejen keresztül bizonyos táplálékok (pl. tehéntej) ellen. Az allergiára úgy reagálnak, hogy viszket a szájuk környéke. A megfigyelések azt mutatták ki, hogy a babák úgy próbálják csökkenteni a viszketést, hogy szopás közben a nyelvükkel a szájpadlásukat masszírozzák és ennek a "mellékhatása", hogy a mellbimbó csúcsát ledörzsölik. Amennyiben felmerül önben a gyanú, hogy babájának allergiája ven (pl. mert a szopás után bőrkiütései vannak vagy feltűnően más a széklete), akkor forduljon a gyerekorvoshoz.

Túl kevés vagy túl sok teje van

A szoptatás kínálat és igény kérdése és a legtöbb esetben össze is jön. Ezért legtöbbször csak bizonytalankodás miatt vannak kétségeik a fiatal anyáknak a tej minősége és mennyisége miatt.

Mi segíthet, ha túl kevés a tej?

Sok bőrkontaktus és közelség

A cumisüveget és a cumit el kell hagyni

a babát mindkét mellre rátenni és végül az először felkínált mellet ismét felkínálni

Dupla-pumpával mindkét mellet egyszerre lefejni (kb. 25%-kal több tej lesz)

Édeskömény és kecskeruta (1:1 arányban gyógyteaként megfőzni) bizonyítottan serkentik a tejtermelődést. Ugyanaz érvényes a kék lóherére is (Magyarországon a Herbária Patikája gyártja a LAKTOHERB teát, aminek ugyanez a hatása).

Mi segít, ha túl sok a teje?

Csak az egyik mellre tegye a babát

Egy csésze zsályateát igyon meg elosztva a nap folyamán

A gyereket hanyattfekve a gravitációval ellentétes irányban etessük, mindenekelőtt akkkor, ha a mamának az erős tejkiáramlás miatt az a benyomása, hogy a baba az első kortyoknál megfullad.

A mell kemény és fáj

Ha a melle érzékeny a nyomásra, sőt pirosas, akkor itt az ideje annak, hogy egy kicsit pihenjen. A stressz és a nyomás ugyanis a fő kiváltó ok. Ezek megakadályozzák a tej termelődést és közvetetten dugulást okoznak a tejcsatornákban.

Ezenkívül a következő okok jöhetnek még szóba:

Az etetések közti távolság túl nagy.

Az anya az ujjával megnyomja a mellét, hogy a baba orra szabad maradjon, s így elzárhat egy tejcsatornát.

Túl szoros melltartó vagy egy ütés a mellen is okozhat tejcsatornaelzáródást.

Mi segíthet? Szoptasson igény szerint - a saját igénye szerint is! Ha túlságosan tele van a melle, akkor etesse meg egy kicsit a babát, mégpedig azon az oldalon, ahol kellemetlenebb feszítés. Amennyiben már csomókat is érez, akkor úgy tegye mellre a babát, hogy az álla az érintett irányba mutasson. Ott ürülnek ki ugyanis legjobban a tejcsatornák, ahol az alsó állkapocs van.

A tejcstornák elzáródása esetén azok a módszerek is jók, amelyeket már leírtunk a tejbelövelés elősegítésére.

Szoptatás előtti kiegészítő változatok:

Krumpliborogatás (Meleg héjában főtt krumplit egy konyharuhába becsavarva a mellre tenni)

Porrá tört kék lóherét forró vízzel péppé főzni és ezzel borogatni a mellet.

Szoptatás után:

Gyulladáscsökkentő és csillapító borogatást tenni a mellre

Levendulával vagy mézzel kevert túróval borogatni a mellet. A gyulladást is csökkentik. Phytalocca homöopatia terápiát is alkalmazhat, amelyet legjobb, ha tapasztalt szülésznővel vagy egy orvossal beszéli meg.

Mindenképpen szükséges ez a terápia, ha a tejcsatornák már több, mint két napja elzáródtak. Ekkor ugyanis egy ördögi kör jöhet létre. Az elzáródott csatornákból ugyanis sósabb tej jön, ebből kevesebbet iszik a baba és így a legrosszabb esetben a mell is begyulladhat. A láz és határozott betegségérzet ennek a csalhatatlan jelei.

Teljes nyugalommal és a fent leírtak konzekvens betartásával a mellgyulladást még a kezdő stádiumban, erős gyógyszerek nélkül le lehet győzni. A vizsgálatok kimutatták, hogy a gyakori szoptatás is elősegíti a gyógyulást.

Ha 24 órá múlva sem javul, akkor feltétlenül antibiotikumot kell bevenni. Ekkor már nem szabad hűteni a mellet, mert a hideg csökkenti a vérkeringést és megakadályozza, hogy a mellszövetekbe elegendő antibiotikum jusson. De nem kell félni attól, hogy abba kell hagyni a szoptatást, mert ma már vannak orvosságok szoptatós anyák részére is.

forrás: www.she.hu

A sikeres szoptatás 10 titka

1. Hat hónapos korig kizárólag anyatejre van szüksége a kisbabának.
2. Olyan szülészeti intézményt válasszon, ahol a szülés után a nap 24 órájában együtt lehet újszülöttjével!
3. Szülés után mihamarabb szoptassa meg kisbabáját!
4. Olyan testhelyzetet válasszon a szoptatáshoz, ami Önnek is kényelmes!
5. Annál több teje lesz, minél többet és többször szopik a kisbaba.
6. Szoptasson a baba igényei szerint éjszaka is legalább annyi ideig, míg erőteljesen szopik, és érdeklődést mutat a szopás iránt, de legalább 15-20 percig!
7. Kerülje a bimbóvédő, cumisüveg, játszócumi használatát!
8. Napi hatszori rendszeres fejéssel hónapokig fenntartható a tejtermelődés, ha a baba átmenetileg nem szophat.
9. Hathónapos kor után kisbabájának már egyéb táplálékra is szüksége van, ám előbb szoptasson, és utána kínálja meg étellel!
10. A szoptatás egyéves koron túl is az Ön és gyermeke testi-lelki egészségét szolgálja. Az Egészségügyi Világszervezet a szoptatást kétéves korig, vagy azon túl is javasolja.

Szoptatási minikurzus

Lépésről lépésre

Bár rengeteg tanácsot olvasott el és hallgatott meg, az első szoptatása mégis katasztrofális volt? Ügyetkenkedik, és nem tud mit kezdeni a végtagjaival? Ne aggódjon, ez azokkal a nőkkel is előfordul, akik már felneveltek egy vagy több gyermeket.. Az, hogy mennyire lesz a szoptatás sikeres, nemcsak az anyától, hanem a babától is függ. A siker érdekében ezért érdemes minél hamarabb összecsiszolódni.

A szoptatás javasolt menete:

1. Az első szoptatások akár egy órán keresztül is eltarthatnak. Ezért nagyon fontos, hogy kényelmesen helyezkedjen el - üljön egyenesen, a térdeit hajlítsa be úgy, hogy derékszöget zárjon be a combjaival. Tegyen párnát a háta mögé és egyet az ölébe, amire ráfekteti a babát. Használhat szoptatós párnát is.
2. Tartsa úgy a babát, hogy a kicsi hasa érintse az önét. A kezével támassza meg a fejét és a vállait, míg a feneke a könyökénél legyen.
3. Érintse meg a baba ajkait a mellbimbójával. A fejét hátra fogja hajtani és ajkával a bimbó felé fog kapni. Közelítse a babát a melléhez, amíg ki nem tátja a száját.
4. Amikor kitátotta, gyorsan, de érzékenyen "húzza" a mellére. A mellet először az állával és az alsó ajkával kell elérnie. Tehát még egyszer: ne dugja a mellbimbóját a baba szájába, hanem helyezze a mellére.
5. Ha a bimbóudvar nagyobb része a baba ajkai felett helyezkedik el, és nem alatta, akkor ez a biztos jele annak, hogy a baba helyesen szívta be a mellbimbót. A baba állának egész idő alatt érintkeznie kell a mellel.
6. Hogyha nem érez fájdalmat, mi több: kellemesen érzi magát, a baba ellazult, nem sír, nem ereszti el a mellet és közben állandóan hallja a nyeléseket, akkor ezek olyan jelek, amelyek arról tanúskodnak, hogy tökéletesen szoptat.
7. Ne essen pánikba, ha a baba nem szívja rögtön a tejet. Ő is - akárcsak Ön, - most tanulja a technikát. De ha nem biztos abban, hogy jól végzi a dolgát, kérjen segítséget a nővérektől vagy a védőnőjétől.

Mit ne tegyen:
- ne irritálja a mellbimbókat a terhesség alatt, különösen az utolsó harmadban
- ne kenegesse a mellbimbókat krémekkel, mert így csak megpuhulnak
- ne masszírozza a melleit, mert megsértheti, és véraláfutások keletkezhetnek
- ne hagyja abba a szoptatást, ha a mellei keményebbek a szokásosnál, mivel a tej még jobban felgyülemlik, és csak nagyobb gondot okoz
- ne vegye ki erővel a mellét a baba szájából (a képződőtt vákuum miatt), mivel megsértheti mellbimbóját.


Tíz fantasztikus érv a szoptatás mellett

  1. Az anyatej összetétele egyedülálló védelmet nyújt olyan betegségek ellen, mint amilyen az asztma, a cukorbetegség, a leukémia, az ekcéma, a gasztroenteritisz, továbbá a fül-, tüdő- és húgyúti gyulladások.
  2. Az anyatej összetétele változik a nap folyamán, éppúgy, mint végig a gyermekek növekedése közben, így mindig azokhoz a tápanyagokhoz jut, amelyekre az adott időszakban szüksége van.
  3. A szoptatás csökkenti a rákos megbetegedések létrejöttének esélyét a mellekben, a petefészekben, a méhben, valamint a későbbiekben a csontritkulás kockázatát is.
  4. A szoptatás a legpraktikusabb etetési módszer, mivel nem kell elkészíteni a tápszert, sterilizálni az eszközöket, és arra sem kell ügyelni, hogy a tej megfelelő hőmérsékletű maradjon.
  5. Az anyatejes babák ritkábban szenvednek székrekedéstől, hasgörcsöktől.
  6. A szoptatás 500 kalóriát éget el naponta, és segítségével a méh gyorsabban nyeri vissza eredeti alakját.
  7. Állítólag a szoptatott babák IQ-ja magasabb.
  8. Az anyatej pozitívan befolyásolja a gyermek látásának fejlődését.
  9. A szoptatás alatt a szervezet endorfint termel, az úgynevezett „szeretethormont”, amely erősíti az anya-gyermek kapcsolatot.
  10. A szoptatás csökkenti a gyermekágyi elhalálozás esélyét.